Ha nagy leszek, elmegyek innen. Ha nem is messze, legalább
harminc kilométernél távolabb.
Ha nagy leszek, nem fogok lakásban lakni. Kertes házam lesz, ahonnan, ha kilépek, nem a szomszéd házába, vagy a szomszédba botlom. Lombos fák és döngő
méhecskék közé lépek ki. Ha elmegyek sétálni, nem az aszfaltot érzem majd a
lábam alatt, és nem néznek át rajtam az emberek, nem löknek fel, nem érzem majd
a szagukat. Kavicsot rugdalva megyek majd sétálni, és csak néhány kóbor kutya
kísér majd el. Ha úgy tartja kedvem, órákig ücsöröghetek a fűben és figyelhetem
a hangyákat.
Ha nagy leszek, nem a 15-ös busz dübörgésére ébredek majd, ahogy gázt ad az
ablakom alatt, hanem verebek és rigók csicsergésére, esetleg harkály
kopácsolására.
Ha nagy leszek és összeveszek a szerelmemmel, nem a monitort fogom bámulni
könnyes szemmel, hanem felmászom az öreg tölgyfára, és egy nagy zöld levélbe
fogom kifújni az orrom. És csak egy csokor hirtelen szedett vadvirággal lehet
majd onnan lecsalogatni.
