Még ha az időjárás messze el is marad az ilyenkor elvárttól, azért kétségbeesni nem kell: mindig akad lehetőség szórakozásra, kikapcsolódásra, ha az ember a szüreti időszakban ellátogat az ország valamely borvidékére.
Idén az ősz alattomos módon egyik napról a másikra köszöntött ránk, keresztbevágva ezzel az őszi langyos napfényben való sétálást, a nagy kirándulásokat, az indiánnyár színeiben való gyönyörködést a szabadban. De azért van remény a szabadidő hasznos eltöltésére, hiszen szeptember a szüreti fesztiválok hava, és ha nem is kisszoknyában, de egy jó meleg sálba bugyolálva élvezhetjük e többszáz éves múltra visszatekintő szép hagyományt.
A szüreti időszak Magyarországon a régi időkben hagyományosan szeptember vége fele kezdődött, és eltartott akár novemberig is. A szüret kezdetét nagy durrogtatással, zajjal közhírré tették, s ezután kezdődött a munka. A lányok, asszonyok szedték a fürtöket, a férfiak pedig elhordták azokat, s a szüreti nap végén kezdődött a mulatság. A szüret befejeztére pedig a szüreti felvonulás és a bál tette fel a koronát, melyek olyannyira közkedveltek lettek a XX. században, hogy azokon a tájegységeken is elterjedtek, ahol nem is termett szőlő. Tehát a szüreti időszak nemcsak munka és szórakozás harmóniáját jelentette, hanem jelentős összetartó és erősítő szereppel is bírt a paraszti társadalomban, és bár közel nem ekkora súllyal, de bír a mai napig is.
Igaz, ma már nem fonódik össze szorosan a munka az ünneppel úgy, mint a régi időkben, de a szüreti bál minden területen nagy népszerűségnek örvend, hiszen az eseményt számos egyéb program színesíti, úgymint koncertek, utcai főzőverseny, borkóstolás, utcabál, süllőfesztivál, gyermekprogramok és vásár. A fennmaradó szeptemberi hétvégéken érdemes ellátogatni a Balaton északi partjára, Szekszárdra vagy Tokaj-Hegyaljára, ahol az ország legnagyobb szüreti mulatságaiba vethetjük bele magunkat, fittyet hányva a minket cserbenhagyó őszi időjárásnak.
A szüreti fesztiválokról bővebben:
www.babitsmuvhaz.hu
www.tokaj-turizmus.hu
balaton.origo.hu