2004-ben Lyukóbánya bezárásával több mint két évszázados szénbányászat története ért véget Borsodban. Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke, aki most új lehetőségként beszél egy mélyművelésű bánya megnyitásáról, családja révén fiatal korától fogva kötődik e szakmához.
Amikor gyermekkorában feltették Önnek a kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?”, mi volt a válasza?
Kiskoromban mozdonyvezető szerettem volna lenni, ugyanis édesapám a sajóecsegi állomáson dolgozott, ahol sokszor figyeltem a munkáját, és nagyon tetszett a gőzmozdonyok pályán történő szerelése, menete.
Hogyan került Ön a későbbiekben mégis inkább a bányászat közelébe?
A bükkaljai bányaüzem sajószentpéteri művelődési házában kezdtem el dolgozni népművelő-könyvtár szakos diplomám megszerzése után, amelyet a Bányász Szakszervezet bükkaljai bányaüzeme működtetett. Családom több tagja is a bányaiparban dolgozott, s emiatt nagyon sokat hallottam otthon a különböző, borsodi szénbányákhoz kötődő ügyekről, ami miatt egy természetes érdeklődés alakult ki bennem a bányászat iránt. A művelődési házat követően a borsodi szénbányáknál, majd 1989-től Budapesten a Bányász Szakszervezet központjában dolgoztam. Itt ért a rendszerváltás időszaka, aminek következtében nagyon sok területre kellett koncentrálnunk. Az átalakuló szakszervezeti mozgalomban elsősorban az alapszabály, szervezeti működési szabályzatok, művelődés, kultúra, a szakszervet ügyeinek a kezelése, valamint a szervezetépítés tartozott a munkaköri feladataim közé. Ezt követően megválasztottak ugyanitt alelnöknek, s nyolc éven keresztül a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségében (MSZOSZ) is bizalmat kaptam mint alelnök. Majd a Bányász Szakszervezet nagytekintélyű volt vezetője, Schalkhammer Antal halála után kerestek meg a kollegák, hogy elnöknek jelölnének. Ezek után két és fél éve választottak meg a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) elnökének. Azóta ezt a pozíciót töltöm be, valamint tagja vagyok az Európai Bánya- Vegyi és Energiaipari Szakszervezetek Szövetségnek (EMCEF). Ennek van négy állandó bizottsága, melyek közül az egyiket, a Szociális Párbeszéd Bizottságot vezetem, és ilyen módon tagja vagyok az EMCEF elnökségének és végrehajtó bizottságának is.
Ön ma már Budapesten éli az életét, a munkája, kötelezettségei ide kötik. Mennyi időt tud tölteni mostanában Borsod megyében?
Elég sokat előfordulok továbbra is a megyében, egyrészt, mert egy nagyon jól szervezett szakszervezeti egységünk van ott, a Borsodi Bányászok Területi Tagozata, amely elsősorban a nyugdíjas szakszervezeti tagokat fogja össze. Másészt családi vonatkozásban is nagyon mélyen kötődöm ide, hiszen a testvéreim Miskolcon illetve Sajóecsegen élnek – ahol a szülőházam is van –, és sokszor felkeresem őket.
Szakszervezeti elnökként milyen jellegű napi feladatokat kell ellátnia?
Ez egy rendkívül szerteágazó feladatkör. Elsősorban a munkavállalói érdekvédelem és érdekképviselet határozza meg a tennivalókat, ezen belül is elsősorban a bányaipari aktív és nyugdíjas szakszervezeti tagok érdekképviselete. Széleskörű kapcsolatrendszert építettünk ki, együttműködési megállapodásunk van például a Miskolci Egyetem Földtudományi Karával, a Bányásztelepülések Országos Szövetségével, valamint tagjai vagyunk az MSZOSZ-nek, ahol elnökségi tagságomból kifolyólag is több megbízatásom van. Ezen kívül rendszeresen meg kell jelennem cégeknél, vagy éppen bányajárásokon, ahol helyi szinten is az érdekvédelmi tevékenységet segítem. Kormányzati szinten is kapcsolattartásra törekszem, rendszeresek a levélváltások és találkozók, ezen kívül az elmúlt időszakban az MSZOSZ ipari szervezetei közötti együttműködés területén is jelentős erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy legyen egy egységesülő, erős ipari szakszervezet Magyarországon az MSZOSZ konföderáción belül.
Mi indította el azt a kezdeményezést, hogy új mélyművelésű bányákat létesítsenek Borsod megyében, és milyen módon befolyásolhatja ez a térség fejlődését?
A borsodi és az ózdi szénbányászat mindig is jelentős foglalkoztatási lehetőséget biztosított a térség lakosságának. Egy bányászati munkahelyhez körülbelül két és fél egyéb más munkahely is kapcsolódik, tehát amikor 18 ezren dolgoztak a borsodi szénbányák keretein belül, ez azt jelentette, hogy hozzávetőleg 40 ezer ember foglalkoztatását tudta a szénbányászat biztosítani. Ezek a munkahelyek viszonylag jól fizettek, biztos megélhetést jelentettek. A bányászember mindig büszke volt a föld alatt végzett munkájára, és joggal, hiszen a természettel folytatott küzdelme állandó kihívást jelentett. A bányaipar híres volt e térségben arról, hogy egyéb közösségi szolgáltatásokat is biztosított, például művelődési intézményeket tartott fenn, sportegyesületeket, nyugdíjas közösségeket támogatott, és ezek révén az adott települések életminősége is magasabb volt. Azonban a bányákat különböző okok miatt 1965-től elkezdték bezárni, ezért folyamatosan új munkahelyeket kellett teremteni. Ezt az egyensúlyt 1990-ig úgy-ahogy fenn lehetett tartani, ekkor azonban tömeges bezárások indultak meg, melynek eredményeképp a mélyművelésű szénbányászat megszűnt Borsod megyében. A borsodi erőműben nem épült kéntelenítő berendezés, így nem felelt meg a környezetvédelmi normáknak. Természetesen azt senki nem akarta, hogy savas esők essenek, vagy kén-dioxid nagy mennyiségben kerüljön a levegőbe, ezért tudomásul kellett venni az utolsó bánya bezárását. Ugyanakkor hazai tüzelőanyagra szükség van. Magyarországon nagy mennyiségben van szén és lignit jelenleg is, és úgy gondolom, hogy ezt a tüzelőanyagot környezetbarát módon fel lehet, és fel is kell használni. Ez a kezdeményezés mindemellett jelentős foglalkoztatást is teremtene a térségben.
Nagyságrendileg milyen mértékű munkahelyteremtésre lehet számítani?
Egy jelentősebb méretű erőmű esetében többezres nagyságrendű foglalkoztatásról lehet beszélni. Egy bányához 1200-1300 főre van szükség, ha egymillió tonna felett akar termelni, melyhez aztán egyéb munkahelyek is kapcsolódnak erőművi, építőipari területekről. Ezen kívül még nagyon fontos, hogy ennek köszönhetően kevesebb gázt kellene importálni, ami a magyar költségvetés külkereskedelmi egyensúlyát is javítaná. Ezek a fő indokok, melyeket több tanácskozás alkalmával megvitattuk, európai szakértők bevonásával is. Egy, a közeljövőben tartandó konferencián többek között ezt a kérdést is szeretnénk nyolc európai széntermelő ország munkáltatói, munkavállalói képviselőinek és az Európai Bizottság előadóinak a segítségével egyeztetni és körbejárni.
A szakszervezetekért, emberekért végzett munkája során mi az Ön ars poeticája?
Úgy gondolom, hogy közösségben kell gondolkodni, mert a közösségi gondolkodás hozhatja magával a szélsőségek megszűnését, az erőszak csökkenését. Hiszem, hogy ennek hatására kiszámítható, biztonságos körülmények teremthetőek egy együttműködő társadalomban.
