Budapesten 700-1400 ember alszik látható helyen fedél nélkül. Ugyanennyire tehető azok száma, akik saját otthon hiányában nem látható helyen töltik éjszakáikat. Körülbelül 2000 ember alszik különféle menhelyeken, és ennél is több, hozzávetőlegesen 3000 ember lakik átmeneti szállásokon. Egy a közös bennük: híján vannak az olyan alapvető emberi életkörülményeknek, mint például a saját ágy, vagy akár a mindennapi tisztálkodás lehetősége.
Besenyei György, a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány ügyvezető igazgatója ezekért az emberekért, családokért dolgozik. Célkitűzése azon a meglátáson alapszik, hogy a hajléktalan-ellátás két ponton nem megoldott: a bekerüléskor, illetve a kikerülést követően. „Még az alacsony küszöbű ellátásban is probléma, hogy a hajléktalanok cirkulálnak a rendszerben: bekerülnek az intézménybe, kikerülnek ideiglenesen albérletbe, vagy vissza az utcára, meghúzzák magukat valahol, majd újabb intézményben kötnek ki, és így tovább.” – magyarázza Besenyei. „Sajnos nagyon sokan egész életük során ezt a körforgást folytatják, hiszen nincs elég önerejük, és nincs olyan utógondozás, melynek segítségével végleg kikerülhetnének a hajléktalan-ellátásból.” Besenyei György éppen ezért ez utóbbi problémával kezdett el behatóbban foglalkozni, azon belül is egy speciális területtel: a családokkal.
„Mivel családterapeuta végzettséggel is rendelkezem, különösen fogékony vagyok erre a problémára. Sokszor tapasztalom, hogy a hajléktalanokat mintaegyedként kezeli vagy gondozza a társadalom, és nem gondol arra, hogy ezek az emberek sokszor családban élnek annak ellenére, hogy nincs fedél a fejük felett. Ez több szempontból is gond. Egyrészt nagyon kevés a családokat kompletten fogadó hajléktalanszállás, másrészt a gyerekek jövője szempontjából is nagyon meghatározó ez a probléma. Hiszen amikor bekerülnek egy ilyen intézménybe külön-külön, pillanatok alatt szétesik a család, és a gyermek intézetben nő fel. Sajnos ilyenkor nagyon ritkán egyesül újra a család.” A gyámügyi szervek követelményrendszerének ugyanis csak a legritkább esetben képes megfelelni egy, a hajléktalan státusból éppen csak kiemelkedni kezdő szülő. A család azonban egy olyan erőforrás lehet, olyan motivációt nyújthat a rendszerből kikerülni szándékozó embernek, melynek segítségével sokszorosára nő az esélye a hajléktalan egyén társadalomhoz való felzárkózásra. Besenyei nap mint nap lát példákat erre. Elmondása szerint a hajléktalan ember talán legsúlyosabb problémája, hogy elveszíti motivációját a társadalomban való integrálódásra, hiszen sokan már korábban, a hajléktalansághoz vezető úton elvesztik aktivitásukat. Ugyanakkor, ha van gyermek, nagyobb eséllyel találnak vissza a többségi társadalomba, hiszen a gyermekükért sok mindent képesek és hajlandók megtenni, amit magukért már nem.
A program keretein belül az alapítvány három ütemben összesen tizenkét család utógondozását indította el. Ebből az első négy család már túl van a programon, s most folyik az eredmények összesítése. E családok összetétele, helyzete sokszínű: van köztük klasszikus családmodell, egyedülálló anya a gyermekével, és van olyan család is, ahol hat gyermekét egyedül nevelő anyának sikerült tartósan visszahelyezkednie a társadalomba; de közös bennük, hogy mindannyian újra együtt vannak, van munkájuk és fedél a fejük felett.
S hogy hogyan történik mindez a gyakorlatban? A Sorsfordító Programban egy szociális munkás két hajléktalant, illetve családot gondoz egy éven keresztül, fél év utógondozással, eleinte 15, majd 10, később heti 5 órában. A program végeztével tanulmány készül a gondozottról, mely a ráfordított időbeni és anyagi adatokon kívül tartalmazza a szakmai koncepció elemeinek megvalósításának mértékét, és a tanulságokat is.
Az alapítvány legújabb kezdeményezésének köszönhetően pár hete már magánszemélyek is segíthetik a program sikerét. Több hipermarketben is lehetőség van ugyanis a hajléktalanokat segítő kuponok megvásárlására, melyeket önkéntes fiatalok és idősek árusítanak. „Nagyon jó látni, hogy az önkéntesek jönnek és segítenek; diákok és nyugdíjasok külön-külön és együtt is árulják a Sorsfordító Jegyeket. Rájöttünk azonban, hogy a gyűjtést nem lehet csupán a pénzbeli adományokra korlátozni, hiszen nagyon sokan vannak, akik szeretnének segíteni, de nincs pénzük. Szerencsére lehetőségünk nyílt egy ingatlan területén adományraktárt létrehoznunk, az épület másik felét pedig hajléktalanok oktatására alakítjuk ki.” – mondja Besenyei. „A működésünk lényege, hogy nem elsősorban mi személyesen látjuk el a hajléktalanokat, hanem szakembereket képzünk, majd szupervízióval és költségtérítéssel támogatjuk azokat, akik bevállalják ezt a plusz munkát, és akik egyébként valamilyen más hajléktalan-ellátó intézményben dolgoznak.” Az alapítványnak köszönhetően ma már egyre több hajléktalan család számára nyílik meg egy új esély: annak a lehetősége, hogy kellő motivációval, akaraterővel, valamint igazán elhivatott szakemberek segítségével újra teljes értékű tagjai legyenek társadalmunknak mind egyénként, mind pedig családként.
