1. ajtó
Amikor két ember elhatározza, hogy együtt fogja leélni az életét, beláthatatlan mélységű munkába is fognak egyúttal. Egy másik ember megismerése, még ha úgy is érezik, mintha a másik felük lenne, a legnehezebb és egyben leggyönyörűbb életfeladatok egyike. Jól tudta ezt Balázs Béla is, amikor megalkotta a Kékszakállú herceg várát. A történet arról szól, hogy a Kékszakállú herceg félelmetes, titkos ajtókkal teli várába (vagyis saját életébe) viszi újdonsült feleségét, Juditot, hogy boldogan éljenek. Ám Judit vágyik arra, hogy sorra kinyissa a lezárt ajtókat, vagyis, hogy megismerje férje titokzatos lelkének minden rejtekét, ezért sorra kezdi kinyitogatni az ajtókat. Az első mögött egy véres kínzókamrát talál, mely a férfi kegyetlenségét jelképezi. A második ajtó szörnyű fegyvereket és egyéb „hadi szerszámokat” rejt, mely a férfiélet állandó harcainak szimbóluma. A harmadik ajtó mögött rengeteg kincset, gyöngyöt, gyémántot talál Judit, mely a férfi lelki gazdagságát mutatja, a negyedik mögött pedig egy illatos virágokkal teli kert tárul fel az asszony előtt. Ez jelképezi a férfi lelkében lakozó gyengédséget. Az ötödik ajtó mögött egy szép és gazdag birodalom rejtőzik, mely a mindazt jelképezi, amit a férfi létrehozott, amire büszke. A hatodik ajtó rejti a könnyek tavát, vagyis mindazt a bánatot és szomorúságot, melyet a hosszú évek folytán a férfi eltemetett magában azért, hogy mások erősnek lássák. Végül Judit eljut a hetedik ajtóig. Emögött találja a herceg életének három asszonyát; a hajnal, a dél és az este birtoklóit, vagyis a férfi ifjú-, felnőtt- és időskorának szerelmeit. Judit a herceg minden tiltakozása ellenére is feltárta az összes ajtót, és rémülten veszi észre, hogy az utolsó ajtó feltárásával ő is lassan a herceg emlékezetének foglyává válik; a szomorú, lemondó herceg őt is bekíséri az asszonyok közé, és ismét – és vélhetőleg örökké – egyedül marad.
De mit is mond a mai kor embere, nője számára ez a ballada?
Egyes vélemények szerint a szöveg óva int, figyelmeztet bennünket arra, hogy ne nyitogassuk az ajtókat, különösen ne a hetediket. Ne kérdezzünk túl sokat, örüljünk a pillanatnak, a jelennek, és összpontosítsunk a közös jövőre, amit együtt hozunk létre. Ez a meglátás bizonyos szempontból helytálló, hiszen nem visz előbbre, ha görcsösen a múltba kapaszkodunk, s nem tudunk egyszerűen túllépni dolgokon. Ám ez nem azt jelenti, hogy szemet hunyhatunk életünk párjának „előző élete” felett. Azzal, hogy kizárunk információkat, hogy becsukjuk a szemünket és fülünkre tapasztjuk a kezünket, olyan dimenziókat zárunk ki az életünkből, melyet kiváltságos módon egyedül mi ismerhetünk meg a maga mélységében, hiszen mi vagyunk azok, akiket a másik, úgy döntött, beenged az életébe.
Nézzük az első ajtót, a kínzókamrát. Egy férfi lelkében a kínzókamra mint jelkép többféle dolgot is szimbolizálhat. Jelenthet elfojtott erőszakot, ki nem élt brutalitást, jelenthet szexuális viselkedésbeli túlkapásokat, de jelenthet egyfajta különös szigorúságot, megingathatatlanságot is a szükségszerűség érdekében. Bizony elszörnyülködhetünk, ha a megismerési folyamat során kiderül, hogy a férfiben, akivel leélni tervezzük az életet, van egy adag kegyetlenség. De ne ítéljünk elhamarkodottan, hiszen mindenki lelkében ott lapulnak a démonok, sárkányok, de ez az egészséges személyiségnek, aki képes önmagával szembenézni, önmagához a végsőkig őszintének lenni, nem okozhat gondot. A mesékből már tudjuk, hogy a sárkányokat meg lehet szelídíteni, a démonokat el lehet űzni, így a kegyetlenséget is meg lehet fogni és átalakítani valamivé, ami lehet ugyanolyan erőteljes, de pozitív előjelű tulajdonság, például magas fokú elhivatottság, szenvedély, vasakarat, bátorság. Alaptétel, hogy az ember eredendően jó, és minden, ami rossz benne, az egy rossz döntés vagy téves adat következménye csupán. Ebből adódóan a kegyetlenség is csak egy mindent elsöprő erő negatív megnyilvánulása, mely kellő türelemmel, szeretettel és odaadással megfordítható, jóvá tehető.
Nem szabad félni kinyitni az első ajtót. Bár meglehet, hogy a hirtelen felbukkanó lény, aki ez idáig az ajtó mögött lapult, megrémül a váratlan leleplezéstől, ezért védekezésül támadólag lép fel, de ha azt látja, hogy erőtől sugárzó tekintettel nézünk a szeme közé, szempillantás alatt megnyugszik, és életünk végéig hálás lesz, amiért szeretettel, és nem félelemmel fordultunk felé.
