Nemrég tartottál egy outdoor tréninget az egyik műsorszolgáltató cégnek Balatonkenesén. Mesélj erről, kérlek, pár szót.

Ezt a tréninget 84 embernek tartottuk. A program a cég munkatársainak és vezetőinek is szólt, lényege a csapatépítés volt. A munkatársak külön telephelyeken dolgoznak, és ebből kifolyólag nem, vagy csak alig ismerik egymást személyesen. Bár nagyon erőteljes az online kommunikáció, mégis, ez a tréning nagyon jó alkalom volt arra, hogy személyesen is megismerkedjenek.

Ez standard programja a Comline-nak?

Nem, ez nem standard program. Ez egy outdoor tréning volt, ami azt jelenti, hogy többségében gyakorlati feladatok voltak az elméleti feladatok mellett, és a gyakorlati feladatokból nyert konklúziókkal kellett megerősíteni az elméleti részt a feladatok végén. Ugyanakkor a program olyan sikeres volt, hogy felmerült az ötlet, hogy kellene egy ilyen standard programot is létrehozni a Comline-ban, hiszen a hasonló multinacionális cégeknek nagy szüksége van az ilyen típusú csapatépítésre.

Kiknek ajánlanád ezt a programot, és miért?

Mindenféleképpen olyan társaságoknak, akik több telephellyel rendelkeznek; akiknél nagyon fontos az, hogy a személyes ismeretség kibővüljön, ahol szükség van némi konfliktuskezelésre a feszültség oldására, vagy ahol érződik, hogy a csapatmorál nem olyan jó. Ahol klikkesedés tapasztalható, nem tudják pontosan, kinek mi a feladata, ahol a kommunikációs vonalak nem annyira tiszták, és ahol a csapatszellemet kell növelni, ott ez a tréning megoldást tud nyújtani. A program színvonala, stílusa és jellege lehetővé teszi, hogy multinacionális cégeknek is tartsuk ezt a programot, tehát ilyen esetekben is nagyon jó szívvel ajánlom ezt a tréninget.

Melyek azok a kérdések, amikre választ adott ez a program?

Hogyan működjünk együtt? Hogyan kommunikáljunk egymással úgy, hogy hatásos és sikeres legyen? A képzés során megtanulták használni az affinitás-realitás-kommunikáció háromszögének eszközeit, az érzelmi tónusskálát, mindezt játékosan, viccesen és froclizva is begyakorolták, tehát beépült a szóhasználatukba, a mindennapjaikba. Tudatosult bennük, hogy ha összehangoltan haladnak egy közös cél irányába, akkor ügyesebbek, gyorsabbak. Például a toronyépítési játék is arról szólt, hogy megadott idő alatt hogyan lehet a legtöbb jót kihozni a csapatból az eredmény érdekében; vagy a jelmezverseny, ahol a kreativitás került előtérbe, ahogyan az hozzájárul a jó csapatmunkához. A program választ ad azokra az alapvető kérdésekre, hogy hogyan kommunikáljunk, hogyan ismerjük meg a másikat, milyen módszerekkel tudunk közös felületet teremteni, például a másik munkájának elismerésével, vagy legalábbis az iránta való érdeklődéssel. Választ ad arra a kérdésre, hogy hogyan tud egy szervezet valóban csapatként működni.

Mik azok a kérdések, amikre az ügyvezetők keresték a választ?

A fő kérdés az volt, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy az alkalmazottak ne beszéljenek el egymás mellett, hanem megértsék egymást. Nem csak az volt a kérdés, hogy a vezetők hogyan adják ki a feladatokat, hanem hogy a már kiadott feladatokat hogyan kommunikálják egymás között az egymás mellett vagy fölött elhelyezkedő vonalak.

Hogy látod, mik voltak azok a hiányosságok, melyeket kezelni kellett?

Volt egy bizonyos mértékű kommunikáció-hiány, ami a szervezésnél okozott némi nehézséget. De többek között ezek voltak azok a hiányosságok, melyeket a tréning kezelni volt hivatott. Tehát a maximális kontroll megtartása, a feladatok nagyon részletes, „check-lista”-szerű betartása és betartatása, ami némi gyakorlásra szorult. A másik tapasztalat saját részről az volt, hogy ekkora létszámnál nagyon pontosan be kell tartani az egyes modulokat, és nagyon szoros kontrollt kell tartani a résztvevőkön, hiszen nem könnyű egy játék után visszaterelni nyolcvan embert egy terembe.

Mit tapasztaltál, mi jött létre a program után a csapatban?

Mindenkitől azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon jól érezte magát. Nagyon sokan végre megismerték egymást, olyanok, akik már számtalanszor beszéltek telefonon, de eddig nem tudtak arcot társítani a hanghoz. Sokan lelkesen mesélték, hogy rájöttek, hogy a kollégájuk valójában milyen „jó fej”! Azt mondták, nagyon sok olyan jó kommunikációs eszközt kaptak, amiket ahhoz tudnak használni, hogy kapcsolatokat építsenek ki, akár munkatársi, akár párkapcsolatról legyen szó. Tehát olyan eszközöket kaptak, amiket a visszajelzések alapján használnak is. Más nézőpontokból nézik egymást, toleránsabbak lettek egymással.

Van esetleg valami emlékezetes történet a tréningről, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Nekem a jelmezverseny tetszett leginkább. Kihirdettük a feladatot, az emberek megkapták az eszközöket: krepp-papírt, fekete szemeteszsákot, celluxot és ehhez hasonló dolgokat, a mikből nem is gondolták, hogy jelmezt lehetne készíteni. Nekem az a folyamat tetszett, ami a csapatban az ötlet kialakulásától a megvalósításig lejátszódott. Az a döntés, az az egyetértés, az a dinamizmus, amivel például a nyertes csapat elérte a célját, az számomra nagyon emlékezetes volt. Ez a csapat az Alice Csodaországban című jelmez együttest alkotta meg, és egészen elképesztő volt az a kreativitás, ahogyan például a Bádogembert alufóliába, szemeteszsákba és WC-papírba csomagolva bemutatták. El tudták hitetni az emberrel, és ők is elhitték, hogy ez valóban egy csodálatos Alice Csodaországban-előadás. A semmiből emberi kreativitással és csapatmunkával egy briliáns ötletet tudtak megvalósítani. Ez egyébként igaz minden emberre; ha játékként, játszmaként élik meg a feladatokat, és emögött egy jó csapat is áll, akkor bármit képesek létrehozni.